A masszázsfotelek eredete régre nyúlik vissza, nem számítanak újdonságnak, azonban az utóbbi időben jóval felkapottabbé váltak. A görgők általi és légpárnás nyomás által kifejtetett masszázsra épülő eszköz alapjait már a 20. században kifejlesztették, az első fotelek pedig az 1950-es években kerültek forgalomba.

Az elterjedésük a ‘80-as évekre tehető, amikor a nyugati világ is megismerte ezeket a remek berendezéseket, amelyek megoldásként szolgálnak a fáradt izmok számára.

Az alábbiakban eláruljuk, hogy mire képes ez a termék, hogyan segíti a mindennapjainkat, a testi és lelki feltöltődést.

Miben nyújthat segítséget?

A masszázsfotel a legtöbb esetben széles körű programokat kínál, amelyek olyan technikákat alkalmaznak, mint a légnyomásos masszázs, a rezgő masszázs, vagy éppen a rollerező masszázs. A különféle elemekből álló berendezés esetében beszélhetünk hátpárnákról, ülőpárnákról, valamint olyan részekről, amelyek tökéletesen összhangban működnek együtt. Az ülő- és a hátpárna a legtöbbször az emberi test különféle pontjaira vannak pozicionálva, ezáltal remekül támogatják a testet masszázs közben.

A legtöbb prémium fotel távirányítóval is működtethető, ezáltal személyre lehet szabni, hogy mire van szükségünk az adott napon. Az eszközök által kínált technikák és programok széles választékúak, ezáltal változtatható a masszázs intenzitása, valamint annak sebessége egyaránt.

Egy jó fotel képes ellazítani a testet, a fáradt izmokat, javítja a vérkeringést. Azok számára is tökéletes választás, akik gyakran ülnek túl sokat a munka miatt. Ez a megoldás ugyanis sokat segíthet a relaxációban, a stressz csökkentésében. A nap végén sokkal nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá válik általa az alvás.

Hogyan működnek a fotelek?

Ezek nem szimpla fotelek, hanem egy hosszú távú befektetésnek tekinthető eszközök, amelyek felelnek az egészségért és a jólétért. Képzeljük csak el, hogy minden este, amikor hazaérünk, egy varázslatos masszázsban lehet részünk. A masszázsra alkalmas fotel nem pusztán egy bútordarab, hanem egy életstílus, amely a luxus mellett kényelmet visz a hétköznapjainkba.

A KING masszázsfotel két meghajtóval van felszerelve, amely új perspektívát nyújt a masszázs világában. Innentől fogva a nyaktól a derékig és a fenéktől egészen a combokig vehetjük igénybe a kényeztető masszázst az otthonunk kényelmében. A fotel kialakítása ráadásul azt is lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja maga számára a kényelmes pozíciót.

Nem probléma az sem, ha valaki az átlagosnál magasabb, hiszen neki sem kell kimaradnia ebből az egyedülálló élményből.

A masszázs még sosem volt ennyire személyre szabható. Ezek a fotelek precízebben reagálnak minden testi jellemzőre, mint bármely más társaik. Feltérképezik a testet, ehhez mérten nyújtanak egyedülálló élményt.

Akad olyan fotel is, amely nem csak 3, hanem akár 5 sebességi fokozattal, erősségi szinttel, valamint légpárna erősségi fokozattal rendelkezik. Minden egyes élmény egyedi és az aktuális állapotunkhoz való lehet. Az intelligens és új generációs dupla “V” alakú masszázskezek csendesen működnek. Minden esetben precíz masszázst nyújtanak a görbületek és a testvonalak érzékelésével.

Nézze meg termékeinket!

Nézze meg kiváló minőségű Luxus Masszázsfoteleink választékát és válassza ki az Önnek megfelelőt, ingyen kipróbálási lehetőséggel Bemutatótermünkben!