
Manapság az otthon már nem csak a pihenésről szól. Sokan home office irodát alakítanak ki, mások edzőtermet hoznak létre, és a nap végén nem marad hely feltöltődni, kikapcsolódni. Aki sokat van otthon, az gyakran beleesik abba a hibába, hogy egyik nap a kanapéról dolgozik, másik nap a konyhaasztalnál ül, este pedig ugyanott próbál meg kikapcsolódni.
Az otthonunk legfontosabb része
Egy kényelmes otthoni iroda kialakítását mindig az asztallal és a székkel kezdjük, de nem szükséges mindenből a legdrágábbat és legmárkásabbat venni. Nem is biztos, hogy mindenkinek szüksége van elektromos állítható változatra, vagy éppen prémium irodai forgószékre. Már az is sokat számít, ha ülés közben stabilan tudjuk tartani a lábunkat, a talpunk eléri a padlót, a karunk pedig munka közben végig kényelmes helyzetben marad.
Az ergonómia lényege ugyanis nem az, hogy mindennek gyógyászati minőségűnek kell lennie. Sokkal inkább arról, hogy a környezetünket alakítsuk a mi igényeinkhez, és ne nekünk kelljen órákon át egy rosszul kialakított helyzethez alkalmazkodnunk. Ehhez például az is fontos, hogy a monitor elhelyezése megfelelő legyen. Gyakori probléma, hogy túl alacsonyan vagy túl magasan helyezkedik el, ezáltal egész nap rossz irányban nézünk, ami folyamatos terhelést ró a nyakra és a vállakra.
Jó megoldás lehet laptop esetén egy külön monitor vagy egy laptopállvány, amelyek csökkenthetik a panaszokat. Utóbbi ráadásul egy igen olcsó megoldás arra, hogy gyorsan érjünk el látványos eredményeket. De van még két fontos kiegészítő, amik szintén nem mindegy, hogyan helyezkednek el. A billentyűzet és az egér pedig olyan távolságban legyenek, hogy munka közben a vállalkat ne kelljen megnyújtani.
Ne legyünk egész nap mozdulatlanok
Nem attól lesz valami kényelmes és ergonomikus, hogy teljesen mozdulatlanok vagyunk. Hiába a tökéletes szék vagy a megfelelő monitor használata, ha sokszor nyolc órán keresztül meg sem mozdulunk. Miért kezdtük volna el az otthoni munkavégzést? Miért akarnánk komfortos környezetből dolgozni, ha egész nap meg sem szakítjuk az ülést?
Olyankor például, amikor telefonálunk, nyugodtan lehet járkálni, közben készíthetünk egy teát, két e-mail között pedig elvégezhetünk néhány egyszerű tornagyakorlatot. De a mosás bedobása vagy éppen egy sütemény összedobása is segíthet abban, hogy ne egész nap egy helyen töltsük az időnket. Minden olyan mozgás, ami megszakítja vagy csökkenti az ülőmunkával töltött időt, csak hasznos lehet a testünk számára.
Mennyit számít a megfelelő fény és környezet?
Az ergonómia kapcsán a legtöbben csak a székre meg a monitorra gondolnak, hogy azok kényelmesek legyenek. Pedig legalább ennyit számít a környezet többi része is. Ha egész nap mesterséges fényben dolgozunk, vagy a monitoron folyamatosan tükröződik a nap, akkor gyorsabban elfáradhatunk. Fontos tehát, hogy úgy helyezzük el az asztalt, hogy a természetes fény lehetőleg oldalról jöjjön, ha pedig kell, akkor lámpával egészítsük ki azt.
A fény és a bútorok mellett azonban a rend is sokat számíthat. Egy zsúfolt asztalon minden közel van, de éppen ezért könnyebben el is tereli az ember figyelmét. Persze legyen a közelben toll, papír, zsebkendő, de a kevésbé használt eszközöket érdemes elpakolni egy fiókba vagy dobozba.
De, ami talán a legtöbbet számít a környezet szempontjából, hogy próbáljuk meg elkerülni a számítógép előtt történő evést. Az asztal legyen a munka helyszíne, az étkezés pedig maradjon a konyhában.
Miért van szükség pihenősarokra?
Ha már sikerült kialakítani egy kényelmes munkakörnyezetet, akkor miért ne gondoskodnánk a komfortos pihenősarokról? Fontos ugyanis, hogy mindig legyen hova visszavonulni munka után. A nappali csak akkor lesz valóban a kikapcsolódás tere, ha az nem teljesítményre sarkall, hanem regenerációra alkalmassá tesszük azt.

A legjobb ehhez egy kényelmes masszázsfotel, amely bár ki nem váltja a mozgást vagy a szakember munkáját, azonban a mai modern technológiának köszönhetően, akár otthon is gondoskodhat az izmok és ízületek átmozgatásáért. A megfelelő modell könnyedén a pihenési rutinná válhat. Nincs más dolgunk, mint beiktatni a mindennapjainkba, akár reggel, akár este. Utóbbi azért jobb megoldás, mert segíthet csökkenteni a stresszt, kikapcsolja a testet és az agyat, könnyebben ráhangolódhatunk az alvásra.
A különböző készülékek között azonban nagy eltérés lehet, főleg, ami a technológiát illeti. Sőt, az egyes típusok intenzitásban és beállítási lehetőségekben is mások lehetnek. A legmodernebb változatok ma már 4D rendszerrel működnek. A Duke masszázsfotel például egy igen elegáns, rendkívül kényelmes relax fotel, amely úgy illeszkedik a nappaliba, mintha mindig is oda tartozott volna. Előnye, hogy igen mély és hatékony masszázst képes nyújtani, amit sokan csak a professzionális kezelések alkalmával kaptam meg eddig.
Ez a modell azoknak készült, akik már tudják, hogy mennyire fontos a pihenés és a regeneráció. Aki egész nap számítógép előtt ül, folyamatosan stresszel, ami hatással van a vállára és a derekára. Azok, akik túl sokat ülnek a nap folyamán, nincs lehetőségük vagy kedvük edzeni vagy sétálni, azoknak néha az is elég lehet, ha napi 15-20 percre igénybe veszik a fotel segítségét. A Duke azonban nem csak masszíroz, hanem segíthet abban, hogy a testünk rájöjjön: most nem a munka ideje van, hanem a pihenésé.
Persze a masszsázsfotel mellé jó ötlet egy klasszikus bútor is, amelyben kényelmesen tudunk olvasni, tévét nézni vagy csak relaxálni. Aki szeret esténként időt tölteni a nappaliban, beszélgetni a párjával, gondolkodni, naplózni, annak nincs is jobb, mint egy kényelmes bútordarab.
A masszázsfotel helyének megválasztása
Visszatérve a masszázsra alkalmas fotelekre. Mivel ezek nagyobb készülékek, így fontos előre megtervezni azt, hogy hova kerül. Nem árt tehát vásárlás előtt lemérni a rendelkezésre álló helyet, és figyelembe venni, hogyan mozog a fotel használat közben. Sok esetben ezek a modellek hátrafelé dőlnek, ha valaki olyan masszázsfunkciót választ, így mögötte is kell, hogy elegendő tér maradjon. Nem beszélve arról, hogy a relaxáció csak akkor fog igazán működni, ha sikerül megnyugtató környezetet teremteni magunk köré.


